Mi a hétvégén karácsonyfát bontottunk. A szokásos módszer: ágakat levagdostuk és mentek hullazsákokba, a törzs maradt meg, azt meg levittem a lépcsőházon keresztül. Gondoltam rá, hogy kidobom az ablakom, ahogy apám csinálta régen a panelban (most mi is ott lakunk), de amilyen szerencsétlen vagyok, biztos, hogy az alsó szomszéd nappalijában landolt volna
Ilyenkor a mi lépcsőházun is hót tűlevél vastagon, mert mindenki húzza le szegény döglött, kiszolgált fenyőket a kukához. Akkor már inkább a faterod verziója!
Kisgyerek voltam, akkor lakcsin laktunk, olyan '88-89 körül. Nem is tudom miért, de anyám a hosszú levelű fenyőfát vette, pedig a mi családunk mindig is a rövidet komázta, mindegy akkor (1x) ilyen volt. Jött a bontás, másodikról repülne a fa, de az egyik ága beakadt az ablakkeretbe, visszacsapott, aztán anyám szemébe szépen beleszúrt. Fasza, szemészet, miegyebek. Kábé 1 hónapig anyám otthon, az akkori "gyerekszoba", amiben nővéremmel voltunk a nagyszobából nyílt, az üveges ajtót le kellett takarni pléddel, mert anyám szeme nem bírta a fényt. És nem elég, hogy le volt takarva mindkét szem, otthonilag, a fény miatt, mondta, hogy akkor is érezte ha villany kapcsolunk, mintha a homlokán keresztül is érezné a fényt. Persze, szerencsére, egy hónap után meggyógyult a szeme, csak azért írtam, hogy óvatosan a kidobással. Odafigyelés tanácsos.
Az durva. Nálam marad a hullazsák és a darabolás. Szerencse, hogy anyáméknál a házban van egy lakó, akinek van kandallója, neki elvittük, aztán ő elégeti majd.
Johnny1 Nightmare!!
Hozzászólások száma : 3124 Join date : 2012. Aug. 17.
Mi a hétvégén karácsonyfát bontottunk. A szokásos módszer: ágakat levagdostuk és mentek hullazsákokba, a törzs maradt meg, azt meg levittem a lépcsőházon keresztül. Gondoltam rá, hogy kidobom az ablakom, ahogy apám csinálta régen a panelban (most mi is ott lakunk), de amilyen szerencsétlen vagyok, biztos, hogy az alsó szomszéd nappalijában landolt volna
Jó sokáig bírta. Mi meg a múlthétvégén bontottuk (nem a mostanin).
Jól bírta, igazából azért döntöttünk úgy, hogy lebontjuk, mert kint ugye 10 fok, és semmi feeling nem volt. Nem hullott a levele, de sajnos illata sem volt. Jövőre hullós lesz illattal
Johnny1 Nightmare!!
Hozzászólások száma : 3124 Join date : 2012. Aug. 17.
Mi a hétvégén karácsonyfát bontottunk. A szokásos módszer: ágakat levagdostuk és mentek hullazsákokba, a törzs maradt meg, azt meg levittem a lépcsőházon keresztül. Gondoltam rá, hogy kidobom az ablakom, ahogy apám csinálta régen a panelban (most mi is ott lakunk), de amilyen szerencsétlen vagyok, biztos, hogy az alsó szomszéd nappalijában landolt volna
Ilyenkor a mi lépcsőházun is hót tűlevél vastagon, mert mindenki húzza le szegény döglött, kiszolgált fenyőket a kukához. Akkor már inkább a faterod verziója!
Ahhoz én béna vagyok
danny2008 Nightmare!!
Hozzászólások száma : 3665 Join date : 2012. Sep. 27.
Mi a hétvégén karácsonyfát bontottunk. A szokásos módszer: ágakat levagdostuk és mentek hullazsákokba, a törzs maradt meg, azt meg levittem a lépcsőházon keresztül. Gondoltam rá, hogy kidobom az ablakom, ahogy apám csinálta régen a panelban (most mi is ott lakunk), de amilyen szerencsétlen vagyok, biztos, hogy az alsó szomszéd nappalijában landolt volna
Ilyenkor a mi lépcsőházun is hót tűlevél vastagon, mert mindenki húzza le szegény döglött, kiszolgált fenyőket a kukához. Akkor már inkább a faterod verziója!
Kisgyerek voltam, akkor lakcsin laktunk, olyan '88-89 körül. Nem is tudom miért, de anyám a hosszú levelű fenyőfát vette, pedig a mi családunk mindig is a rövidet komázta, mindegy akkor (1x) ilyen volt. Jött a bontás, másodikról repülne a fa, de az egyik ága beakadt az ablakkeretbe, visszacsapott, aztán anyám szemébe szépen beleszúrt. Fasza, szemészet, miegyebek. Kábé 1 hónapig anyám otthon, az akkori "gyerekszoba", amiben nővéremmel voltunk a nagyszobából nyílt, az üveges ajtót le kellett takarni pléddel, mert anyám szeme nem bírta a fényt. És nem elég, hogy le volt takarva mindkét szem, otthonilag, a fény miatt, mondta, hogy akkor is érezte ha villany kapcsolunk, mintha a homlokán keresztül is érezné a fényt. Persze, szerencsére, egy hónap után meggyógyult a szeme, csak azért írtam, hogy óvatosan a kidobással. Odafigyelés tanácsos.
danny2008 Nightmare!!
Hozzászólások száma : 3665 Join date : 2012. Sep. 27.
Mi a hétvégén karácsonyfát bontottunk. A szokásos módszer: ágakat levagdostuk és mentek hullazsákokba, a törzs maradt meg, azt meg levittem a lépcsőházon keresztül. Gondoltam rá, hogy kidobom az ablakom, ahogy apám csinálta régen a panelban (most mi is ott lakunk), de amilyen szerencsétlen vagyok, biztos, hogy az alsó szomszéd nappalijában landolt volna
Jó sokáig bírta. Mi meg a múlthétvégén bontottuk (nem a mostanin).
Bodo Admin
Hozzászólások száma : 2823 Join date : 2012. Jul. 26. Tartózkodási hely : Planet earth
Mi a hétvégén karácsonyfát bontottunk. A szokásos módszer: ágakat levagdostuk és mentek hullazsákokba, a törzs maradt meg, azt meg levittem a lépcsőházon keresztül. Gondoltam rá, hogy kidobom az ablakom, ahogy apám csinálta régen a panelban (most mi is ott lakunk), de amilyen szerencsétlen vagyok, biztos, hogy az alsó szomszéd nappalijában landolt volna
Ilyenkor a mi lépcsőházun is hót tűlevél vastagon, mert mindenki húzza le szegény döglött, kiszolgált fenyőket a kukához. Akkor már inkább a faterod verziója!
Bodo Admin
Hozzászólások száma : 2823 Join date : 2012. Jul. 26. Tartózkodási hely : Planet earth
Mi a hétvégén karácsonyfát bontottunk. A szokásos módszer: ágakat levagdostuk és mentek hullazsákokba, a törzs maradt meg, azt meg levittem a lépcsőházon keresztül. Gondoltam rá, hogy kidobom az ablakom, ahogy apám csinálta régen a panelban (most mi is ott lakunk), de amilyen szerencsétlen vagyok, biztos, hogy az alsó szomszéd nappalijában landolt volna
bundas01 Nightmare!!
Hozzászólások száma : 3207 Join date : 2012. Jul. 27.
Épp most jár le a harmadik mosás, mennem kell azt is kiteregetni. A fagyasztót már vagy 3 órája eresztem le, kibaszott nagy jég volt benne. Folyamatosan cserélgetem benne a forróvizes lábasokat. A polcokat már letörölgettem. Ha végzek a kurva fagyasztóval akkor már csak csülökpörit és mákosgubát kell csinálnom.
Faszé' nem kölcsönözté' egy gőzborotvát, azzal hamarább leolvadt volna a hűtő. Azért remélem a kaját bográcsban csináltad. No nem a mákosgubát...
Este 11kor még hajszárítóval csapattam a jeget. Igen a pöri bográcsos volt, csak kurva sokat kellett utána a nappaliban takarítani.
danny2008 Nightmare!!
Hozzászólások száma : 3665 Join date : 2012. Sep. 27.
Épp most jár le a harmadik mosás, mennem kell azt is kiteregetni. A fagyasztót már vagy 3 órája eresztem le, kibaszott nagy jég volt benne. Folyamatosan cserélgetem benne a forróvizes lábasokat. A polcokat már letörölgettem. Ha végzek a kurva fagyasztóval akkor már csak csülökpörit és mákosgubát kell csinálnom.
Faszé' nem kölcsönözté' egy gőzborotvát, azzal hamarább leolvadt volna a hűtő. Azért remélem a kaját bográcsban csináltad. No nem a mákosgubát...
bundas01 Nightmare!!
Hozzászólások száma : 3207 Join date : 2012. Jul. 27.
Épp most jár le a harmadik mosás, mennem kell azt is kiteregetni. A fagyasztót már vagy 3 órája eresztem le, kibaszott nagy jég volt benne. Folyamatosan cserélgetem benne a forróvizes lábasokat. A polcokat már letörölgettem. Ha végzek a kurva fagyasztóval akkor már csak csülökpörit és mákosgubát kell csinálnom.
danny2008 Nightmare!!
Hozzászólások száma : 3665 Join date : 2012. Sep. 27.
Az a baj, hogy nálam a torokfájás az nagyon könnyen jön és nagyon durván lever. Már kivizsgáltattam, az jött ki, hogy nekem a torkom a legérzékenyebb pontom, a manduláim is be szoktak gyulladni, de azt meg nem szabad kivenni, mert az gátolja meg a további gyulladásokat. Szóval marad a C vitamin meg a hidegben nem cigizés
Akkor jobbulást! Amúgy jobb már a helyzet?? Nálam kezd minden visszaállni, végre.
Johnny1 Nightmare!!
Hozzászólások száma : 3124 Join date : 2012. Aug. 17.
Jobbulást!! Én is kezdek szarul lenni, jön a szokásos januári torokfájás és megfázás, de most lenyomom gyógyszer nélkül, ha sikerül
Köszi!! Ha torokfájás/megfázás akkor teljesen egyetértek Veled, ilyenek miatt én sem megyek dokihoz. Nem is tudom, hogy mikor látott engem utoljára úgy a körzetis, hogy engem vizsgáljon. Párom az "betegesebb", kurtakönnyen összeszed mindent, aztán akárhányszor elkísértem a dokihoz, mindig antibiotikumot írtak neki. Volt olyan is, hogy három hét alatt kétszer is, de kivizsgálás az nuku, szóban amit mond a csajom abból erre következtet. Komolyan már elkönyveltem ezt a dokit, hogy mást nem is tud felírni. A legutóbb is, ez volt, még be se fejezte a párom, már rávagta a doki a receptíró nővérnek, hogy antibiotikum. Szerintem pedig antit nem szabadna felírni, max évente 1x, mint ahogy a röntgen is annyiszor tanácsos. Ha most nem lett volna ez az alvásprobléma, illetve amikor előrehajoltam (pl cipőt bekötni) úgy éreztem, hogy a fejem szétrobban a tetejénél, szóval ha ezek nem lettek volna, bizti nem megyek dokihoz. Mostmár kezdem kapizsgálni, hogy milyen szar lehetett az amikor háborúban/vallatásnál, azt csinálták a pácienssel, hogy nem hagyták elaludni, a hideg vizes slagot rányitották...
Az a baj, hogy nálam a torokfájás az nagyon könnyen jön és nagyon durván lever. Már kivizsgáltattam, az jött ki, hogy nekem a torkom a legérzékenyebb pontom, a manduláim is be szoktak gyulladni, de azt meg nem szabad kivenni, mert az gátolja meg a további gyulladásokat. Szóval marad a C vitamin meg a hidegben nem cigizés
danny2008 Nightmare!!
Hozzászólások száma : 3665 Join date : 2012. Sep. 27.
Welkám Augmentin!!! Hogy rohadjon meg ott ahol van, aki kitalálta az antibiotikumot.
Jobbulást haver!! Ekkora húst is le bír verni ez a kis genyó?
Az antibiotikumokkal én is pont így vagyok. Csak akkor, ha next stepp már a DIE!! Inkább a vitaminok megelőzés céljából, meg ha már benne vagy, akkor meg lórúgás szinten. Főleg c! Akár 2000mg.
Köszi haver! Hát naná, én sem vagyok terminátor!
Akkor jó, nem csak én vagyok anti-ellenes. A vitaminokat tolom, neo-citran, kiwi, amiben több a Cé mint a citromban (állítólag), illetve a párom csinál egy fasza koktélt (mi csak így hívjuk). A lényege, hogy 2 db citrom kifacsarva egy pohárba, lével, hússal mindennel, persze mag nélkül. Egy olyan pohárba amibe előtte 3kiskanál mézet rakunk. Ezáltal kapsz kábé 1-1,5 deci jó citromhúsos-citromleves-mézes koktélt. Na az fain.
danny2008 Nightmare!!
Hozzászólások száma : 3665 Join date : 2012. Sep. 27.
Jobbulást!! Én is kezdek szarul lenni, jön a szokásos januári torokfájás és megfázás, de most lenyomom gyógyszer nélkül, ha sikerül
Köszi!! Ha torokfájás/megfázás akkor teljesen egyetértek Veled, ilyenek miatt én sem megyek dokihoz. Nem is tudom, hogy mikor látott engem utoljára úgy a körzetis, hogy engem vizsgáljon. Párom az "betegesebb", kurtakönnyen összeszed mindent, aztán akárhányszor elkísértem a dokihoz, mindig antibiotikumot írtak neki. Volt olyan is, hogy három hét alatt kétszer is, de kivizsgálás az nuku, szóban amit mond a csajom abból erre következtet. Komolyan már elkönyveltem ezt a dokit, hogy mást nem is tud felírni. A legutóbb is, ez volt, még be se fejezte a párom, már rávagta a doki a receptíró nővérnek, hogy antibiotikum. Szerintem pedig antit nem szabadna felírni, max évente 1x, mint ahogy a röntgen is annyiszor tanácsos. Ha most nem lett volna ez az alvásprobléma, illetve amikor előrehajoltam (pl cipőt bekötni) úgy éreztem, hogy a fejem szétrobban a tetejénél, szóval ha ezek nem lettek volna, bizti nem megyek dokihoz. Mostmár kezdem kapizsgálni, hogy milyen szar lehetett az amikor háborúban/vallatásnál, azt csinálták a pácienssel, hogy nem hagyták elaludni, a hideg vizes slagot rányitották...
Bodo Admin
Hozzászólások száma : 2823 Join date : 2012. Jul. 26. Tartózkodási hely : Planet earth
Welkám Augmentin!!! Hogy rohadjon meg ott ahol van, aki kitalálta az antibiotikumot.
Jobbulást haver!! Ekkora húst is le bír verni ez a kis genyó?
Az antibiotikumokkal én is pont így vagyok. Csak akkor, ha next stepp már a DIE!! Inkább a vitaminok megelőzés céljából, meg ha már benne vagy, akkor meg lórúgás szinten. Főleg c! Akár 2000mg.
Johnny1 Nightmare!!
Hozzászólások száma : 3124 Join date : 2012. Aug. 17.
Hogy rohadjon meg ott ahol van, aki kitalálta az antibiotikumot. De most megadtam magam, elmentem a körzetihez, mert ez az orrfújós-fejfájós történet, már 2.-a óta tart, és az elmúlt 4 napban már kezd egy kis inszomnia is bejátszani, olyannyira, hogy lefekvés után, ami nálam éjfél-1 óra, még egy laza két-kétésfél órát vergődök az ágyban a sötétben, aztán irány cigizni, mert félhárom-negyednyégykor a legjobb a cigizni ( ). Utána valahogy sikerül elaludni. Szóval arcüreg-gyulladás, antibébi-neocitrán, kiwi, tea, mandarin, fűszoknyás csajok. Ja nem az utolsó az már csak látomás...
Doki kérdi, mikor szedett utoljára antit? - Mikor?? Én még sose szedtem, legalábbis az elmúlt 15 áévben biztos, hogy nem. Válasz: - Az jó akkor. (Naná, nesze neked, gyógyszermaffia )